Én és a Burgerem

I. Beer, Burger, Barbecue Fesztivál - Burger Box Bp - Élménybeszámoló

2016. április 23. - Kovács László György

Előző hétvégén tartották az első Beer, Burger, Barbecue Fesztivált a Millenáris Parkban, ahova természetesen én is kilátogattam, már csak a hely közelsége miatt is. A cím mindent elmond, kézműves sörök, hamburgerek, és mindenféle egyéb finomságok. 

1.jpg

A helyszín jól ismert a burgerezők körében, ugyan itt volt, és lesz is a jól ismert Hamburger Day. Szóval a környezet nem először találkozik ilyesfajta megmérettetéssel. Mondhatnám azt is, ha nem tudtam volna, mire jövök, hogy ez már a Hamburger Day. Az egészen nagy kézműves sörkínálat azonban eszembe juttatta, hogy az még odébb van.

2016-04-16_15_32_23.jpg

Én most nem éltem a sör lehetőségével, de amennyiben megvásároltam volna a poharat 1000 Forint értékben, nem lett volna akadálya. Ez a pohár egyébként nem volt más, mint a Főzdefeszten használatos verzió. Kicsit meglepő volt, nem volt reklámozva, mert ha úgy van, hoztam volna a sajátom.. Ettől függetlenül a hangulat megvolt, én jól éreztem magam.

2016-04-16_16_11_41.jpg

Ahol hamburgert lehetett kapni:

Bakker
Burger Box Bp
Burger House
Good Bar Good Burger
Johnny's Bistro
School Bus
The Pep Burger
Zing

Remélem nem hagytam ki egyet se.

Mindenképp ki kell még emelni a Panificio il Basilico-t, és a Befaló Bill-t is. Míg az előbbit a remek malacos burger, utóbbit a sokak szerint kiváló Pulled Pork szendvics tette emlékezetessé. Én sajnos most egyiket sem kóstoltam meg, de legközelebb szeretném majd pótolni. 

Természetesen további helyekkel is találkozhattunk kinn, amiket nem említettem meg: sok-sok sör lelőhely, fagyizó, halat, pulled pork-ot kínáló büfé, stb.

Most hogy tudjuk hol kaphattunk burgert, el kell mondani, hogy mint minden ilyen fesztiválon, itt is a sorban állás hozza meg az étvágyat. Nyugodtan beállhatunk egy sorba jóllakottan is, mert mire megkapjuk úgy is megéhezünk. Ez persze azért túlzás, de az tény, hogy rosszabb esetben 30-40 percet sorban állással kell tölteni, és utána még azt is megvárni, míg elkészül a kaja. De ez nem volt meglepő, erre készültem is. Ülőhelyből most nem volt hiány, ezzel nem volt gond. Fizető eszköz a PayPass-os bankkártya, vagy aki nem rendelkezne ilyennel, annak a HelloPay volt a társa. Alapjáraton 10%-os borravaló volt beállítva a kártyára, szóval oda kellett figyelni, ha nem akart valaki meglepődni az összegen. Ez szerintem nem volt korrekt, egy ilyen helyen én nem tartom indokoltnak a borravaló szedést.

2016-04-16_15_51_12.jpg

Nehéz döntés volt, de végül a Burger Box-ot választottam. Sosem hallottam róluk, de ahogy néztem, gusztusos hambit csináltak, a helyszínhez képest barátságosabb áron. És a sor sem volt akkora, mint máshol. 

2016-04-16_16_18_14.jpg

Egy basic verziót kértem, dupla hússal, megspékelve baconnel. Hamar elkészült, 10 percet sem vett igénybe, szerencsém volt. Meglepő módon ülőhelyet is hamar találtam.

2016-04-16_16_18_32.jpg

2016-04-16_16_28_30.jpg

2016-04-16_16_26_15.jpg

A burgert becsomagolva kapjuk készhez, de miután kihámoztam belőle, a látvány továbbra is vonzó maradt. Méretre nem mondanám hatalmasnak, de itt a fesztiválon ez átlagos mehetnek számít. 

2016-04-16_16_41_59.jpg

Az összetevők: marhahús, ketchup, saláta, paradicsom, sajt, bacon

A hús médiumnál kissé jobban átsült, de szárazságnak nyoma nem volt. A sajt, ahogy látszik is a képen, szépen olvadt,  a bacont szerencsére nem égették szét. 

2016-04-16_16_43_02.jpg

A sült krumpli nyilván mirelit, de ropogós és friss volt.

2016-04-16_16_43_18.jpg

Nem bántam meg, hogy a Burger Box-ot választottam, kellemes burgert raktak össze, mindenféle flancolás nélkül.

Ár/érték arányban meg nálam mindenképp bajnok, a basic verzió 850 Forint, a plusz hús +300, a bacon meg +100 Forintot dobott rajta. Tehát összesen 1250 Forintot kellett kiadni érte, hozzá a köret, a nagy krumpli 490 Forint, ha beértem volna a kisebbel, akkor meg csak 300 Forint. Ez bőven csúcs ár volt, ha azt nézzük a többi helyen csak a burger került nagyjából 1600 Forintba. A különbséget nem tudom megmondani, sajnos nem kóstoltam többet .

2016-04-16_16_44_06.jpg

És álljon itt a Befaló Bill Chopped Beef szendvicse, amit nem én ettem, viszont legalább képen megemlékezem róla. 

2016-04-16_15_45_58.jpg

Szintén egy másik versenyző, a School Bus burgere is lencsevégre került. A hozzátartozó vélemény szerint a hús durván borsos volt.

2016-04-16_16_59_13.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://burgerem.blog.hu/api/trackback/id/tr618640988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2016.04.23. 16:16:06

Én akkor döntöttem el, hogy kihagyom, amikor megláttam a Brigádnál a kuponjukat: féláron, "mindössze" 10 ezerért adtak 2 burgert, 2 bagelt, 2x4 deci sört, 2 poharat és valami reklám kacatot VIP csomagként :(

C4rmin3 2016.04.24. 13:42:46

@Étteremkritikus: Én akkor döntöttem el, hogy kihagyom, amikor kiderült hogy ingyenes a rendezvényre a belépés... Erről a fix 10% "beállított" borravalóról mellesleg most hallok először! Komolyan, itt nincs felszolgálás és semmi egyéb ami indokolná ezt, megáll az eszem, felháborító! Újabb érv amellett hogy ne menjek ki jövőre sem.
süti beállítások módosítása