Én és a Burgerem

Hamburger Days 4 - Baan's kitchen - Élménybeszámoló

2016. július 02. - Kovács László György

Eltelt 1 év, elérkezett az újabb Hamburger Days ideje, méghozzá a 4. alkalommal a Millenáris Parkban. Természetesen, mint minden évben, most is kilátogattam, és kóstoltam is egy jót!

hamdays.PNG

Nekem vasárnap sikerült kijutnom, 5 óra tájban. Az időjárás a lehető legforróbb volt, ezért aztán napközben nem is voltak sokan. Sőt, olyannyira nem, hogy sehol sem kellett sorban állni és csomó szabad ülőhely volt. Nem ehhez vagyok szokva, de kényelmi szempontból ez így nekem megfelelt.

2016-06-26_16_48_28.jpg

Sokféle jó minőségű, hírnevű burgerező közül választhatott az aki bevállalta a meleget. Kinn volt a Kandalló, Pántlika, Sophie & Ben, Buddies, Bamba Marha, School Bus, Finomító kantin, és még sorolhatnám.

2016-06-26_16_54_58.jpg

Volt bőven hely, de legalább árnyék is!

p6260477.JPG

2016-06-26_17_09_04.jpg

A társaságomban több burger is kipróbálásra került, ezekről pár szóban és képben emlékeznék meg:

Buddies Burgernél burgereket osztogattak, kóstolásra. Nagyon kedves gesztus, és valóban nagyon finom is volt. Még nem jártam a Kálvin tér melletti helyükön, de mindenképp el fogok menni egy rendes tesztre.

2016-06-26_17_13_42.jpg

Ez a Morzsa Bisztro burgere, 1700 Forintba került. A buci elmondás szerint nem volt az igazi, a krumpli édes típusú volt.

2016-06-26_17_29_31.jpg

School Bus dupla burger:

2016-06-26_17_48_03.jpg

Én nehezen választottam, de végül a Baan's Kitchen lett a befutó, mert tetszett a kínálat, és őket még nem kóstoltam. Ők Szegedről indultak, és nem olyan régen nyitották első budapesti helyüket, a Keleti Pályaudvar közelében.

2016-06-26_18_35_13.jpg

Negyed óra kellett ahhoz, hogy megkapjam a kaját, krumpli hiányában addig betankoltam egy jó kis adag chips burgonyával a Twist & Chips-től.

Juicy Lucy verziót választottam, aminek az összetétele a következő volt:

sajttal töltött húspogácsa, lila hagyma, dinsztelt káposzta, paradicsom, csemege uborka, bacon, és szósz.

2016-06-26_18_35_26.jpg

Papír tálcán kapjuk a hambit, coleslaw salátával és házi alkohol mentes gyömbér sörrel. Ez utóbbi az én ízlésemet nem nyerte el.

2016-06-26_18_46_46.jpg

No de nézzük az ételt. A burger átlagos mérettel rendelkezik, gusztusosan összerakva.

2016-06-26_18_47_25.jpg

A hús között levő sajt szépen folyt, de nem túlzottan, nem kellett figyelni arra, hogy benn tartsuk. Átsütés pont jó volt, a közepesnél kicsit jobban. Ízre nekem tetszett. A buci teljesen rendben volt, a végére talán kicsit átnedvesedett. Sok hagymát és uborkát kapunk, a szószok a mustár-ketchup kombót takarják. A bacon nem agyonsütött.

2016-06-26_18_49_23.jpg

Összességében én jól laktam, ízlett, és mindez 1000 Forintba került, ami hihetetlenül jó árnak számít, főleg egy ilyen rendezvényen. 

 

Baan's kitchen

Nyitvatartás: H - V: 10:00 - 22:00

Bethlen Gábor u. 10., Budapest, Hungary, 1077

https://www.facebook.com/baansbp

 

A bejegyzés trackback címe:

https://burgerem.blog.hu/api/trackback/id/tr768861916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása