Én és a Burgerem

12. Főzdefeszt - Piknik UtczaBár - Élménybeszámoló

2016. szeptember 16. - Kovács László György

Megrendezésre került a 12. Főzdefeszt a hétvégén, számomra új környezetben, a Városligeti Napozóréten. Péntek este néztem ki a helyszínre, ami szerintem az eddigi legjobb hangulatot nyújtotta. Egy burgert kóstoltam most, lássuk, milyen volt!

2016-09-09_20_48_23.jpg

Már a Vajdahunyad várától kezdődött az árusok tömege, melyek még nem tartoztak a fesztiválhoz. Itt még volt lehetőség készpénzzel vásárolni, és műanyagpohárban elfogyasztani a fröccsöt/sört. Lángost én kizárólag itt láttam, zárójelben megjegyezvén. :)

2016-09-09_20_06_14.jpg

A Főzdefeszt a vár után kezdődött, és itt már megszokottan csak üvegpohárban lehetett italt kérni, melynek ára az 1 évvel ezelőtti viszonyokhoz képest 250 Forinttal emelkedett, immáron 1250 Forintba került. A rendezvény továbbra is készpénzmentes maradt, PayPass-os bankkártyával vagy HelloPay fesztiválkártyával volt lehetőség fizetni.

Az egy évvel ezelőtti Főzdefesztről ITT olvashattok.

A kiállítók egy nagy körben helyezkedtek el, így ha elindultunk az egyik irányba, könnyedén körbe lehetett járni a helyszínt, és így mindegyik résztvevő kínálatát egyszerűen meg lehetett szemlélni. A felhozatal az ilyen rendezvénynek megszokottan alakult. 

2016-09-09_20_54_02.jpg

Én most egy olyan helyet választottam, amivel már egy jó ideje szemezgetek, de csak most szántam el magam a kóstolásra.

Ez a hely pedig a Piknik UtczaBár, ahol angus hússal készült burgereket kínáltak az éhes fesztiválozóknak. Szerencsére nem kellett sokat várni, hogy sorra kerüljek.

2016-09-09_21_35_55.jpg

Kettő féle burger közül lehetett választani, én pedig a Chili Mango Angus Beef burgert választottam. A másik lehetőség egy kék sajtos verzió volt. 

Nagyon hamar, pár percen belül megkaptam az ételt, melyhez köretnek nachos járt. 

Ugyan nem volt feltüntetve, de a burgben a következő összetevőket véltem felfedezni:

angus hús, sajt, rukkola, szósz.

2016-09-09_21_43_21.jpg

A mangós dolgot én nem éreztem benne. A hús viszont durván nyers (rare) volt, ami már nekem is sok volt, kár, hogy nem kérdeztek rá mennyire szeretném átsütve kérni. Szerintem egy kis időt még igazán tölthetett volna a rostlapon, így ízre/állagra nem jött be nekem. A rukkolát én maximum kis mennyiségben tűröm el, ezzel igazából akkora gond nem volt. 

2016-09-09_21_50_48.jpg

Összességében nálam ez most nem nyert, kicsit jobban megsütve rukkola nélkül nem lenne rossz, de leszögezem, ez csak az én ízlésem!

Az ár 1600 Forint, ami angus húsos burghez mérten simán vállalható. Most csak ennyit próbáltam ki, a sötét miatt a képek a szokásosnál is gyengébbek lehetnek, ezért elnézést!

Pikniz UtczaBár

facebook.com/PiknikUtczaBar

12. Főzdefeszt

A bejegyzés trackback címe:

https://burgerem.blog.hu/api/trackback/id/tr9211708545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2016.09.17. 22:32:41

A Piknik UtczaBárt már régóta ki akartam próbálni, mert az újságírók annyira dicsérték, de ezek szerint nem jobb, mint amilyen a nagy csalódás Márgál volt :(
süti beállítások módosítása