Én és a Burgerem

Amerikai BBQ hetek a McDonald's-ban - Élménybeszámoló

Rock 'n' Bacon - Western BBQ

2016. október 29. - Kovács László György

A McDonald's pár hete újított a szezonális ajánlatán. Ezúttal Amerika ízét, a BBQ-t kóstolhatjuk meg két új marhahúsos burger keretein belül, melyek név szerint: Rock 'n' Bacon és Western BBQ. Mind a két változatról kaphattok beszámolót, melyben eldől melyiket érdemesebb kipróbálni. Nézzük:

kepkivagas5.PNG

Elsőnek a Rock 'n' Bacon burgert kóstoltam meg, mert ez tűnt az izgalmasabb verziónak.

2016-10-17_11_29_47.jpg

Marhahús pogácsa hamburger zsemlében, hosszú baconnel, ömlesztett cheddar sajtszelettel, batávia salátával, BBQ ízesítésű burgonyás snackkel, lilahagymával és fűszeres szendvics szósszal

A kiemelt részen van a hangsúly, igen. Szerintem ez elég jó pluszt tudott hozni a szokásos gyorséttermi életérzésen, emiatt már megérte létrehozni az összeállítást.

2016-10-17_11_30_09.jpg

A szósz finom, a bacon nagyon nagy, szépen kilóg a burgerből (ez a másiknál is megfigyelhető). A snack tud adni hozzá egy olyan ropogós élményt, ami a BBQ ízzel vegyítve kifejezetten üdítő. Az összetevők nem tolakodóak, szépen megvannak egymás mellett.

2016-10-17_11_32_10.jpg

Számomra ez volt az egyik legjobb Mekis szendvics, amit az utóbbi időben ettem.

Nézzük a Western BBQ szendvicset. Az összetevőket átnyálazva láthatjuk, hogy akkora extra jelen esetben nincs.

2016-10-28_17_02_20.jpg

2 db marhahús pogácsa hamburger zsemlében, hosszú baconnel, ömlesztett cheddar sajtszelettel, jégsalátával, paradicsommal, lilahagymával és BBQ szósszal

Egy korrekt két húsos burgerről van szó, melyet a BBQ szósz dob meg. A bacon itt is nagyon jó, finom ropogós. A lilahagyma is erőteljesen jelen van.

2016-10-28_17_02_44.jpg

Mindkét változathoz kérhetünk +50 Forintért Jalapeno paprikát, én ezúttal ezt ki is használtam. Erőteljesen csípett. A zsemle kicsit más, mint a Rock 'n' Bacon esetében, én valamivel puhábbnak éreztem. 

2016-10-28_17_03_19.jpg

A két burger közül nekem a Rock 'n' Bacon jobban bejött, valamivel extrább, mint a másik és ízben nagyon ott van. Mindkét BBQ burger egy árban van: 1840 Forintot kell otthagynunk egy menüért. Ez teljesen átlagos ár egy promóciós ajánlatért.

Ha valaki szereti ezt a fajta gyorskaját, vagy csak kis kirándulást tenne a kézműves burgerek világától távolabb, annak mindenképp ajánlott a kipróbálása.

http://mcdonalds.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://burgerem.blog.hu/api/trackback/id/tr7811815527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása