Töretlen Magyarországon a hamburger láz, szinte minden étterem felveszi lassan a kínálatába a jó öreg húst két pogácsa között. A címben szereplő hely nem ma kezdte a szakmát, itt a burger alapból az étlapon volt, méghozzá a gyorséttermi vonalat képviselve. A McDonald's-on és Burger King-en kívül kevés más több étteremmel is rendelkező név van jelen hazánkban, a Jack's Burger például ilyen.
< A kép még jó időben készült >
Több helyszínen is ott vannak a fővárosban, már néhány éve folyamatosan. Hipermarketekben hozták létre a legtöbb éttermet, gondolom a vásárlás közben/után megéhezők számára. Mégis, első helyüket a Deák tér közelében nyitották, frekventált környéken. Rajta kívül még a West End City Center-ben ehetünk jelenleg a belvárosban Jack's Burgert. A Váci utcában is tettek egy kitérőt, de ott nem találták meg a számításaikat, a külföldieknek továbbra is gulyás leves kell. Maga a koncepció franchise rendszer alapján működik, szépen kialakított külalakkal, logóval.
Sokféle burger közül választhatunk, mindegyiket kérhetjük marhából, sertésből vagy csirkéből, de akad pizza és hot-dog is az étlapon. Én a Deák térnél található étteremben ettem, a névadó Jack's Burgert választva. Meglehetősen sokan voltak, de így is flottul ment a rendelés, amit a pultnál kell megtenni. 5! perc alatt kész is lett a menü, ami igencsak gyorsnak mondható.
Jack's Burger: marhathús, bacon cheddar sajt, sült hagyma, paradicsom, saláta, savanyú uborka, Jack's szósz.
Ránézésre elég kicsinek tűnhet a burger, kézbe fogva nem túl nehéz, inkább nevezzük légiesnek.
A hús mindössze 100 grammos, hagymával ízesített. Közepesen volt átsütve. Ízre átlagosnak mondanám. A bacon jól ropogott, ízletes volt. A hagyma nekem kifejezetten ízlett. A sajt nem olvadt rá a húsra sajnos, ez mindenképp negatívum.
A buci puha, könnyed, kicsit jobban is meg lehetett volna pirítani belül.
A krumpli mirelit, elég sokat kapunk belőle. Megfelelő kiegészítője a burgernek, ennél többet nem tud.
Végére egészen jól laktam, pont elég volt, pedig az elején azt hittem kevés lesz. Laktatónak mondanám mindenképp, a kis méret ellenére is.
Az ára 1690 Forint, ami kicsit túlzó. A hús kicsi, a feltétek mennyisége átlagos, egyszerű mirelit a krumpli, stb. Ennyiért már bőven kapni minőségibb hamburgert, nem is egy helyen. És még azt sem tudom mondani, hogy a két vezető gyorsétteremhez képest jobb lenne. Kipróbálása azonban ajánlott, mert összességében kellemes ízélményt nyújt.
Jack's Burger
Hercegprímás u. 4, 1051, Budapest, Hungary
Nyitvatartás: H - Sz: 11:30 - 00:00, Cs - Szo: 11:30 - 04:00, V: 11:30 - 00:00