Véletlenül láttam meg, hogy a Burger King új promóciós duettet mutatott be The Kings név alatt. A két szendvics a következő: New York Deluxe csirkehússal és Chicago Supreme XT angus húspogácsával. Számomra az utóbbi volt a szimpatikusabb, erre mentem rá.
Már egy ideje ki akartam próbálni a Buddies burgerét, de a Kálvin térnél levő kisebb egységbe sosem sikerült eljutnom. Viszont nyílt nemrégiben egy jóval nagyobb helyük a Blaha Lujza tér, konkrétabban a Corvin áruház mellett/mögött. Így elhatároztam, hogy most már nem fogom tovább halogatni a…
A múlt évben eléggé kevés beszámoló született sajnos. Remélhetőleg ez az év kicsit aktívabb lesz. Az évadot megkezdve, rögtön egy külföldi élménnyel indítanék. A helyszín Románia, Erdély, ezen belül is Marosvásárhely. Családi nyaralás színtere volt ez kellemes város, és természetesen ha már itt…
Nyíregyházán járva, több órás állatkertben sétálás után nincs jobb, mint enni egy klassz burgert. A választás a Meating nevű helyre esett, a belvárosban, a Kossuth térnél.
Kirándulás alkalmával Gödöllőre keveredtem, és ha már ott voltam, miért ne kóstoltam volna egy burgert. A helyszín a Coral Cafe & Bistro, mely a Fő tértől pár méterre található, az Átrium üzletházban.
Sokadjára jártam a Finomító Kantinban, de most jutottam el oda, hogy véleményt is írjak róla. A hely a Széll Kálmán térhez közel található, igazi Office kajálda, délben mindig sok a vendég, van menü, leves és persze burger.
Szentendrei kirándulás alkalmával figyeltem fel erre az új burgerezőre. A sétálóutcán haladva a Fő tér fele feltűnt, hogy más étterem van a fura sziklás, sarki épületben. Gondoltam miért ne, tegyünk egy próbát. A hely 3 hónapja nyitott, szóval elég friss versenyzőről van szó.
Nem olyan rég, nagyjából másfél hónapja nyílt a Zing burger lánc legújabb étterme a Nádor utcában. Az eddig megszokottól eltérően ez kicsit más stílusú hely, mely a nevével is jelzi (Kitchen & Co), hogy ugyan burgerek is jelen vannak, de számíthatunk valami másra is (jelen esetben steak), amiről…