Én és a Burgerem

Hamburger Days 3.0 - Johnny's Bistro - Élménybeszámoló

BBQ Burger

2015. június 21. - Kovács László György

Ez a hétvége, és az előtte levő két nap is már a Hamburgerekről szólt a Millenáris parkban. Ennek egy egyszerű oka van, megrendezésre került a Hamburger Days! És mivel hamburger, természetesen nekem is ott volt a helyem, immáron 3. alkalommal. A környezet szuper, családdal, barátokkal, de fiataloknak és időseknek is egyaránt érdemes volt kilátogatni.

1.jpg

Ahogy belépünk a kis kapun a parkba, rögtön megcsap a frissen sülő húsok illata. Legnehezebb dolgunk az, hogy eldöntsük melyiket is próbáljuk majd ki. Egy szép kört megtéve először felmérjük a terepet, mi merre hány méter. Mint már megszokott, nagyon nagy a tömeg, minden kis bódé előtt 10-20 ember várja, hogy sorra kerüljön. Van ahol feltűnően sokan állnak, ilyen például a Tuning Burger Bar standja, mely ebben az évben elnyerte a legjobb hamburger fődíját.

2.JPG

De mi nem állunk meg itt, tovább nézelődünk. Feltűnik, hogy elég sok helyen a burger mérete nagyon pici, mondhatni kóstoló adag. Ez jó ötlet, szét durranás nélkül van lehetőségünk többet is megkóstolni. Viszont az már zavaró, hogy szinte ugyan annyiba kerül mint, a normál, kétszer akkora verzió. Megtaláljuk a nélkülözhetetlen elemeket is,melyek nélkül már lassan nem is lehet street food show-t tartani: Kolbice és a burgonya chipsz.

3.jpg

Miután jól körbenéztünk, a Johnny's Bistrot választottuk ki. Koncepció az volt, hogy a többi jól ismert éttermet máskor is kipróbálhatjuk, Diósdra meg egyhamar nem megyünk. Végig álltuk a sort, ami szerencsénkre pont nem volt annyira hosszú. A kiszolgálás gyors, és kedves, szavunk nem lehet. Én a BBQ burgert választottam, de rajta kívül még 5 félét kérhetünk. 

4.jpg

20 percet kellett várni hogy, elkészüljön, ami egy ilyen helyen, ekkora tömeg mellett teljességgel elfogadható. Jöhet az asztal keresés. Na, az továbbra sincs sok, de szerencsénk volt, pont találtunk.

5.jpg

A burgerben a hús marha, saccra olyan 100 grammos lehetett. Kapunk hozzá sült krumplit, megszórva kis fűszerrel. 

6.JPG

Az összetevők felsorolva: majonéz, BBQ, bacon, cheddar sajt, lilahagyma, paradicsom, jégsaláta.

7.jpg

A hús nekem ízlett, viszont jól át volt sütve. Darabosságnak nyoma sem volt, omlós, de nem szétesős. 

A buci külsőre nagy, nehéznek tűnhet, de mikor megfogod, könnyedén összenyomódik, és máris nem gondolsz arra, hogy átveszi az uralmat. Tetszett, hogy kívül belül ropogott, friss és nagyszerű állaggal rendelkezett. 

8.jpg

A feltétek is mind rendben voltak, egyikből sem volt túl kevés, de túl sok se. Egyedül talán a bacont nem éreztem ki belőle. A BBQ szerencsére nem nyomott el semmilyen fontosabb ízt, jól illeszkedett az összképbe. 

9.jpg

A hambi krumplival 1490 Ft volt, laktatott is, finom is volt, simán megérte az árát. Mindent összevetve, nem bántam meg, hogy ezt választottam. 

Jó volt a hangulat, látszik, hogy az esemény egyre népszerűbb, egyre jobban fejlődik, és hogy már lassan nem is lesz neki elég a Millenáris által nyújtott tér. Kíváncsian várom a következő Hamburger Days-t!

 

Johnny's Bistro

Nyitvatartás: 

H - Cs: 11:30–21:00
P: 11:30–22:00
Szo: 10:00–22:00
Vas: 10:00–20:00

 

Szent István tér 7, Diósd, 2049, Hungary

 

https://www.facebook.com/JohnnysAmericanBistro

A bejegyzés trackback címe:

https://burgerem.blog.hu/api/trackback/id/tr737562200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása